A népszámlálások története
Magyarországon az első hivatalos statisztikai szolgálatot 1867-ben alapította meg az akkori kormány a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium kötelékében kialakított statisztikai szakosztály létrehozásával. Első vezetője Keleti Károly volt. Az új szervezet – felismerve az önállósuló magyar államnak a népesség és a lakásállomány összetételére vonatkozó adatigényeit – egyik első, és egyben igen jelentős feladata volt az 1869. évi első népszámlálás, azaz egy, az ország egész területére kiterjedő, teljes körű összeírás megszervezése, amely – mint azóta minden magyarországi népszámlálás – magában foglalja a lakások számbavételét is.
A második, 1880-ban végrehajtott összeírást már az 1871-ben létrehozott önálló Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal szervezte, figyelembe véve a Nemzetközi Statisztikai Kongresszusok elnevezésű szervezet 1872-ben Szentpéterváron megtartott nyolcadik konferenciájának a határozatát, miszerint az európai országok mindig egy időben, a 0-ra végződő években tartsanak teljes körű nép- és lakásszámlálást. Magyarország az 1880. évi népszámlálás végrehajtásakor igazodott a konferencia ezen határozatához.
Az 1890. évi népszámlálás programjának összeállításakor is fontos szempont volt a nemzetközi követelmények figyelembe vétele. A program kialakításában részt vettek a Magyar Tudományos Akadémia szakemberei is. A népszámlálást elrendelő törvénynek megfelelően az adatfelvétel a lakhelyekre vonatkozó információkon túl kiterjedt a köz- és magánépületek összeírására is.
Az 1900-ban végrehajtott negyedik népszámlálás sikeréhez nagyban hozzájárult a hivatalos statisztikai szolgálatról 1897-ben elfogadott törvény, amely a Központi Statisztikai Hivatalt jelentős önállósággal ruházta fel. A korábbi népszámlálások, valamint a népszámlálások közötti egyéb összefüggések jelentős szervezési és lebonyolításbeli tapasztalatokkal szolgáltak. Az adatfelvétel minőségét javító tényező volt a számlálóbiztosok képzésének a bevezetése, és ösztönzőleg hathatott az összeíróknak először fizetett díjazás is.
Az 1910-ben végrehajtott népszámlálás adatai iránt is fokozott igény mutatkozott szakmai körökben, amit az évtized kedvezőtlen jelenségei motiváltak. Az egyre feszültebb nemzetközi és hazai politikai légkör, valamint a kedvezőtlen demográfiai jelenségek (születésszám visszaesése, kivándorlási hullám), a gazdasági fejlődés megtorpanása miatt az adatfelhasználók új, friss adatokat igényeltek. Ennek kielégítésében az időközben jelentősen megerősödött statisztikai szolgálatot a megszilárdult adatközlési fegyelem is segítette.
Az 1920. évi népszámlálás eredményeire nemcsak a népesség és a lakásállomány számának és összetételének alakulása miatt volt szükség, hanem az I. világháborús veszteségek pontos felmérése miatt is. Az adatok feldolgozását azonban jelentősen befolyásolták a szűkös anyagi lehetőségek, így pl. nem volt lehetőség az Európa fejlettebb országaiban ekkor már alkalmazott gépi adatfeldolgozás bevezetésére. Nem teljesülhetett a népszámlálás egyik alapelve, a teljesség, mivel a trianoni döntést követően a déli országrész egy része 1921 novemberéig jugoszláv ellenőrzés alatt állt, s csak ezt követően lehetett számba venni a lakosságot. Szeged külterületének egy része és három északnyugat-magyarországi település még ennél is később került magyar fennhatóság alá (adataik évekkel később, és csak becsléssel voltak megállapíthatók). Érdekessége az adatfelvételnek, hogy ekkor alkalmaztak először számlálóbiztosnak – „megfelelő műveltségű” – nőket.
1930-ban a hagyományos lakás- és népesség-összeírást kiegészítette az önálló iparosokról és kereskedőkről szóló adatgyűjtés. A technikai fejlődés lehetővé tette a korábbiaknál lényegesen hatásosabb propagandatevékenységet, többek között rádióközlemények formájában. Lényeges változás volt, hogy első ízben tettek kísérletet az adatfeldolgozás gépesítésére.
A következő népszámlálás időpontjának kitűzését jelentősen befolyásolták a bécsi döntések nyomán létrejött területi változások, amelyek miatt az adatfelvételt csak 1941 februárjában lehetett végrehajtani (az áprilisban megszállt délvidék összeírására októberben került sor). A nem magyar anyanyelvű lakosságot saját anyanyelvén nyomott kérdőíveken írták össze. Új eszközként jelentkezett a propagandamunkában a filmhíradó, amivel a népszámlálás vezetői sikeresen éltek is.
A II. világháború után először 1949-ben tartottak Magyarországon népszámlálást. Az 1950-re tervezett adatfelvétel előrehozását a háborús veszteségek felmérése mellett az is indokolta, hogy a jelentős méreteket öltött népességmozgásról (vándorlásról) csak becslések álltak rendelkezésre, az előző, 1941. évi népszámlálás adatai pedig ekkorra elavultak. Az adatfelvételt iparos- és kereskedő-, valamint mezőgazdasági összeírás egészítette ki. A lakosság bizalmának elnyerése érdekében a számlálóbiztosok titoktartási esküt tettek, s nagy szerepet kapott a népszámlálás propagálásában a már országosan elterjedt rádiózás, a sajtó és a filmhíradó is. Az adatok feldolgozása a Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálási osztályán centralizáltan, a személyi adatokra vonatkozóan gépi feldolgozással valósult meg.
Az 1960. évi népszámlálás előkészítése, szervezése számos ponton eltért a korábbi adatfelvételektől, s a céljai is több olyan elemet tartalmaztak, amelyek az előző adatfelvételeknél nem jelentkeztek. A célok elérését a szakemberek széles körű előkészítő munkával alapozták meg. A tervezett nyomtatványokat, kérdőíveket már közel két évvel az adatfelvételt megelőzően, 1958-ban tesztelték, amit egy évvel később megismételtek.
Az összeírás előkészítéseként a városi és a városias jellegű településeken a számlálókörzetek kialakításához egységes léptékű térképek születtek, a külterületi lakott helyekről pedig jegyzék és térképvázlat készült. Úttörő, eddig még soha nem alkalmazott lépés volt – a teljesség biztosítása érdekében – az utca- és házszámjegyzék összeállítása, ami a helyszín pontos regisztrálásán kívül tartalmazta az adott címen lévő lakóegység tulajdonosának a nevét és az ott lakók számát is.
Az összeírás alapkérdőívei a lajstromos szerkezetű összeíróív és az épületív voltak. Az összeíróív tartalmazta a személyekre, a családokra, a háztartásokra és a lakásokra vonatkozó kérdéseket. A cenzus a lakásösszeírás mellett tartalmazta az ún. intézeti háztartások (kollégiumok, munkásszállók, szociális otthonok, kórházak, szállodák stb.) adatainak számbavételét is. Megfigyelésük ugyan már 1890 óta szerepelt a népszámlálások tematikájában, részletes számbavételük azonban csak ekkor kezdődött el.
Az adatok feldolgozása számítógéppel történt. Az ún. feldolgozási táblákból hagyományos módon összeállított kéziratokból nyomdai szedéssel készültek a kiadványok.
1960 után minden népszámlálási ciklusban a Központi Statisztikai Hivatal végrehajtott – eleinte a népesség és a lakásállomány egy, később két százalékára kiterjedő – ún. mikrocenzusokat (1963, 1968, 1973, 1984 és 1996) is, amelyek elősegítették a két teljes körű népszámlálás között felmerülő, friss adatok iránti igények kielégítését.
Az 1970. évi népesség- és lakásösszeírás előkészítésekor a szervezők a lajstromos összeíróívekről visszatértek az egyéni személyi kérdőívekhez. A tematika összeállításakor fokozottan figyelembe vették a nemzetközi szervezetek, különösen az ENSZ népszámlálásokra vonatkozó ajánlásait. A területi munkát segítette, hogy az 1960-ban bevezetett utca- és házszámjegyzéket lakásszintig bővítették és teljes körű térképállomány készült, a számlálókörzeteket pedig alkerületekbe és városrendezési körzetekbe sorolták. A népszámlálás népszerűsítésére a korábbinál fokozottabb mértékben vették igénybe az országos és helyi sajtót. Az adatok feldolgozása már kizárólag számítógéppel történt, aminek keretében a kérdések, illetve az azokra adott válaszok közötti összefüggéseket is ellenőrizték, szükség esetén a hibákat korrigálták, ami jelentős élőmunkát takarított meg. Ez volt az első magyarországi népszámlálás, amikor a kiadványok táblázatai nyomdai sokszorosításra alkalmas módon kerültek ki a számítógépből.
Az 1980-ban végrehajtott népszámlálás fő célja az volt, hogy alapadatokat szolgáltasson a népgazdasági, különösen a területi és a távlati tervezéshez, továbbá számot adjon a népesség demográfiai viszonyainak alakulásáról, változásairól, felmérve az 1970-es évek közepén hozott népesedéspolitikai intézkedések hatását. A népszámlálással szemben új igény is megfogalmazódott: adjon képet a társadalom rétegződéséről. Az alapkérdőívek a személyi és a lakáskérdőív voltak. Külön kérdőív szolgálta az intézetek és az üdülők számbavételét. Sajnos az üdülők összeírása nem hozta a várt eredményt, mivel az adatfelvétel a tulajdonos lakóhelye szerint történt, és a bevallás – elsősorban vélt félelmek miatt – csak részleges volt, ami jelentős alulszámlálást eredményezetett.
Az adatok gépi feldolgozásra való előkészítése (pl. a szöveges válaszok számokká alakítása, a kódolás) decentralizáltan, a Központi Statisztikai Hivatal területi igazgatóságain történt. Szintén decentralizált volt az adatok gépre vitele is, ezt a feladatot – az ország különböző megyéiben található tizennégy számítóközpontjában – a KSH Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalata végezte e.
Az 1980-as évized végén megindult a politikai és gazdasági rendszerváltás. A bevezetett világútlevél az emberek szabadságát, a világtól való elzárkózás oldódását szimbolizálta, a gazdasági életben lassacskán megszűnt az állami tulajdon monopóliuma, megdőlt az egypártrendszer, a kulturális életből pedig lényegében eltűnt a szigorú állami kontroll, ami nemcsak a hagyományos kulturális értékek előretörésében, hanem a vallási és lelkiismereti szabadság erősödésében is megnyilvánult.
Az 1990. évi népszámlálás programja tükrözte ennek az átmeneti időszaknak a sajátosságait, az ezekkel összefüggő társadalmi igényeket. A program tesztelésére és a modernebb adatfelvételi és feldolgozási módszerek kialakítására a Központi Statisztikai Hivatal szakembergárdája próbaszámlálások sorozatával készült. E próbák tapasztalatai azt mutatták, hogy a meglévő adminisztratív nyilvántartási rendszerek (állami népesség-nyilvántartás, egységes munkaügyi nyilvántartás) felhasználhatók lennének az adatfelvétel sikeres lebonyolításához. Alkalmazását azonban a több oldalról megnyilvánuló ellenállás, valamint a meglévő szigorú pénzügyi korlátok csak részben tették lehetővé. Így a nyilvántartások közül csak az állami népesség-nyilvántartás adatbázisának használatára került sor. Ebből készült gépi úton a név- és lakcímjegyzék. Az így készült lista azonban igen sok pontatlanságot tartalmazott, ezért azokat az adatfelvétel megkezdése előtt helyszíni bejárással pontosítani kellett.
A politikai és gazdasági átmenetet kísérő feszült belpolitikai légkör a lakosságban bizonytalanságot szült, rontotta az adatszolgáltatási készséget. Nem segítette a munkát az sem, hogy a népszámlálás végrehajtásának évében tavasszal országgyűlési, ősszel helyhatósági választások voltak, aminek hatása már az adatfelvétel előkészítésekor is, de különösen annak végrehajtásakor észlelhető volt. Az akkor tanácsi formában működő helyhatóságok nem tekintették elsődleges feladatuknak a népszámlálás segítését, sokkal inkább a közelgő választásokkal voltak elfoglalva.
A gondokat észlelve a népszámlálás szervezői fokozott figyelmet fordítottak a korábbinál jóval átgondoltabb és hatékonyabb propagandamunkára. Ennek keretében az írott és az elektronikus sajtó biztosította lehetőségek mellett plakátokon, gyufacímkéken, postai levelezőlapokon és bélyegeken is népszerűsítették az adatfelvételt.
Az 1990. évi népszámlálás összefoglaló adatai 1990-ben – 1970-hez hasonlóan – a teljes körű adatfelvételen túl a lakásállomány és népesség 20 százalékára (1970-ben 25 százalékára) kiterjedő reprezentatív adatfelvételre is sor került. A reprezentatív felvétel keretében a lakások műszaki állapotára és helyiségeire, illetve a személyek iskolázottságára, foglalkozási adataira, ingázására tettek fel az alapfelvételhez képest részletesebb kérdéseket. A reprezentatív kérdések kitértek a fogyatékosságra is, valamint további információkat tartalmaztak a nők termékenységére vonatkozóan.
Az adatok feldolgozását ekkor is a KSH Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat végezte. Az adatok végső ellenőrzése és a táblázás a Központi Statisztikai Hivatal számítóközpontjában készült. Az adatokat a KSH egy 85 nyomtatott kiadványból és 2 CD-ROM-ból álló sorozatban tette közzé.
A megváltozott gazdasági és politikai légkör, valamint a technikai fejlődés megkívánta, hogy a 2001. évi népszámlálás előkészítését végző szakemberek több vonatkozásban is a korábbiaktól eltérő módszereket alkalmazzanak. Az új módszerek érintették a népszámlálás előkészítését éppúgy, mint az adatfelvétel végrehajtását, majd az adatok feldolgozását, és hatással voltak az adatok közlésének, publikálásának a módjára is.
A népszámlálás területi előkészítésének egyik sarkalatos pontja a címlista előállítása volt. Ehhez a szakemberek segítségül hívták az 1990. évi népszámlálás számítógépre vitt címlistáját, valamint az állami népesség-nyilvántartás adatbázisát. A két rendszer összefuttatásával egyesített adatbázist helyszíni bejárással ellenőrizték, javították, illetve egészítették ki.
Az adatfelvétel lebonyolítása követte a hagyományokat. A kérdőívek kitöltése interjúmódszerrel történt, de természetesen lehetőség volt önkitöltésre is, sőt amennyiben az adatszolgáltató valamilyen ok miatt ragaszkodott ahhoz, hogy adatait az önkormányzatnál írják össze, vagy a kitöltött kérdőívet az önkormányzatnál kívánta leadni, erre is volt lehetőség.
Lényeges eltérés volt az előző népszámlálásokhoz képest, hogy az adatfelvétel név nélkül történt. Az adatfelvétel megkezdése előtt – az adatvédelmi biztossal való egyeztetés után – a Központi Statisztikai Hivatal intézkedett az összeírás helye címének elhagyásáról is.
A 2001. évi népszámlálás jelentős újítása az adatok számítógépre vitelének optikai jelfelismerésen alapuló módszere. Ezt a módszert Magyarországon ilyen nagy mennyiségű, számos összefüggést tartalmazó és egyszeri felvételnél használt kérdőívek esetén még nem alkalmazták.
A népszámlálás tematikája – a korábbi népesség-összeírásokhoz hasonlóan – hosszú egyeztető folyamat eredményeként alakult ki. Az egyeztetés a kormányzati szerveken túl kiterjedt a civil szervezetekre, a kutatóhelyekre és az egyéni kutatókra éppúgy, mint az adatvédelmi biztossal való egyeztetésre. Az igények igen széles skálán mozogtak, és általában meghaladták azt a keretet, amit egy teljes körű népszámlálás teljesíthet. Az előkészítés egyik alapvető feladata tehát az igények összehangolása volt. Ennek során figyelembe kellett venni a magyar népszámlálási hagyományokat, a nemzetközi szervezetek, így az ENSZ, az Európai Unió és annak statisztikai szervezete, az Eurostat alapvető és nem alapvető kérdésekre vonatkozó ajánlásait is.
A szakmai egyeztetés mellett az 1999 szeptemberében végrehajtott próbanépszámlálás tapasztalatait is figyelembe véve alakult ki a végleges kérdőívek formája és tartalma. A korábbi népszámlálásokhoz képest lényegesen bővült a lakcímre utaló kérdések száma, szintén kiteljesedett és a nemzetközi előírásoknak megfelelő új megfogalmazást nyert a foglalkozással, munkahellyel kapcsolatos kérdéscsoport, valamint átdolgozták a folyamatosan változó magyarországi iskolarendszerekben szerzett végzettségek összeírásának a módszerét is. Az egyébként kötelező adatszolgáltatáson alapuló népszámlálás felvételi kérdőívére önként megválaszolható kérdésként kerültek fel a személyiségi jogi szempontból különleges kezelést igénylő, ún. szenzitív kérdések (anyanyelv, nemzetiség, nemzetiségi kötődés, családi, baráti közegben használt nyelv, vallás, fogyatékosság) is, amelyek lakossági fogadtatása kedvező volt.
Kibővült, új megfogalmazást nyert a közösségi elhelyezést vagy elhelyezést és ellátást nyújtó intézetek (pl. diákotthonok, gyermekotthonok, munkásszállások, szociális otthonok, kórházak, szállodák) számbavétele. Az ebből nyerhető információk választ adhatnak arra, hogy az intézeti ellátást igénybe vevő személyek milyen típusú intézetekben és milyen körülmények között élnek, milyen eltérések mutathatók ki például az állami és a nem állami szervek, szervezetek (egyház, civil szervezetek, magánszemélyek stb.) által fenntartott intézetekben élők életviszonyai között.
A 2011. évi a tizenötödik volt a magyarországi népszámlálások történetében, és az első, amit az Európai Unió tagjaként hajtottunk végre. Első alkalommal uniós jogszabályok is kötötték a népszámlálást, amelyek az egyes országok adatainak összehasonlíthatósága érdekében előírták a kötelezően felveendő adatok körét, azonban az adatgyűjtés módját a tagországokra bízták.
Tekintettel arra, hogy Európa egyes országaiban a lakosság megkérdezése nélkül, kizárólag adminisztratív adatforrásokból állítják össze a népszámlálási adatokat, a népszámlálás előkészítése során a KSH ismét behatóan vizsgálta e módszer adaptálásának lehetőségét, a hazai adminisztratív nyilvántartások népszámlálási célú felhasználásra való alkalmasságát. Megnyugtató eredmények hiányában a népszámlálás 2011 októberében a hagyományos módon, a lakosság teljeskörű megkérdezésével, de számos módszertani újítást alkalmazva került végrehajtásra. Az újítások közül a legfontosabb az internetes kérdőívkitöltés lehetősége volt, amelyet Magyarországhoz hasonlóan sok országban most alkalmaztak először a népszámlálások történetében. Már a próbafelvételek is azt mutatták, hogy az internetes kitöltésnek rendkívül kedvező a lakossági fogadtatása. A népszámlálás során, a rendelkezésre álló két hét alatt a lakcímek 19 százalékról érkeztek be ezen a módon a kérdőívek. Két független csatornán két speciális csoport részére is rendelkezésre állt ez a lehetőség: az időszakosan külföldön tartózkodók, valamint a tartósan külszolgálatot teljesítő diplomaták szintén online kérdőív kitöltésével tudták teljesíteni adatszolgáltatási kötelezettségüket.
A lakossági bizalom elnyerése érdekében a KSH fokozott erőfeszítéseket tett. A 2011. évi népszámláláskor első alkalommal indított Civil Partner Programot, széles körű együttműködést különböző civil szervezetekkel. A kérdőív kialakítása, majd a válaszlehetőségek megvitatása során a fogyatékkal élők szervezeteivel, a vallási vezetőkkel, a nemzetiségi, etnikai kisebbségek képviselőivel folytak egyeztetések. A szervezési feladatok, útmutatók véleményezése a települési önkormányzatok, jegyzők különböző szövetségeivel közösen történt. További jó példája az együttműködésnek a nemzetiségek, egyházak annak érdekében folytatott kampánya, hogy az érintett lakosság vállalja nemzetiségi-etnikai, illetve vallási hovatartozását, hogy e témákban is a valósághoz minél közelebbi eredményeket hozzon a népszámlálás.
A KSH elnökével kötött együttműködési megállapodás értelmében a népszámlálás előkészítésének és végrehajtásának valamennyi – szakmai, szervezési, informatikai – folyamatát végigkövette az Adatvédelmi Biztos Irodája, biztosítva az adatvédelmi előírások minden szakaszban, minden körülmények között történő betartását.
A 2011. évi népszámlálás során különösen fontos szerep jutott a kommunikációnak. A kampány alatt, 2011. május 1. és december 31. között a nyomtatott, a sugárzott és az elektronikus médiában 3768 népszámlálási témájú cikk, interjú, beszámoló jelent meg. A népszámlálás internetes honlapjának 1 291 903 látogatója volt, naponta átlagosan 18 ezren kattintottak rá. A népszámlálással kapcsolatos lakossági kérdések, problémák megválaszolására, segítségnyújtás és tájékoztatás céljából a KSH internetes és telefonos ügyfélszolgálatot üzemeltetett. Az adatfelvétel ideje alatt a munkatársak 14 000 emailben érkezett kérdésre és 235 378 telefonos érdeklődésre válaszoltak.